2018/2019
Alma Mater Gála 2018.
MOLNÁR ESZTER, AZ ORSÁGOS MAGYARVERSENYEK "SOROZATGYŐZTESE" KAPTA A VÁROSI PRIMA PRIMISSIMA-DÍJAT
https://www.gyulaihirlap.hu/125969-molnar-eszter-erdemelte-ki-iden-a-gyulai-primissim
Trianoni megemlékezés
Csak képek
Tudásbajnokság (irodalom) országos döntő
Minden a hosszú, Szegedig tartó kocsiúttal kezdődött, ahol hosszas próbálkozással igyekeztem a disztichonok és a hexameterek elvont szabályát megérteni (ami egyébként bele sem került a feladatsorba). A megnyitó után átmentünk a Tisza-parti Általános Iskolába, ahol a feladatlapokat írtuk meg, esetemben irodalomból. Idegesen nyitottam fel a feladatlapot, abban reménykedve, hogy könnyű lesz. Nem volt az. Kántor Péter kortárs költő A könyvespolc előtt című verse lett a téma. Sok volt mind az értelmezésével, mind a verselésével kapcsolatos kérdés. Gyorsan eltelt az idő, de sikerült időben befejeznem. Mikor kijöttem, eléggé ellentmondásosak voltak az érzéseim a válaszaim helyességéről. Izgatottan vártam, hogy Andika néni rájuk bólint-e, mivel megoldókulcsot sajnos nem kaptunk hozzá. Kiderült, hogy tényleg elég durva versenyfeladat volt az idei!
Feszülten vártuk az eredményhirdetést, tudtuk, hogy az első tíz tanulót díjazzák. Egy csomó tantárgy volt, emiatt minden helyezés két körben ment le. Az irodalom (amiből én írtam), mindig a második körben került sorra, ami csak fokozta az idegességemet. Minden egyes körben, amikor nem mondták a nevemet, egy fokkal nyugodtabban dőltem hátra a székben, és azon gondolkoztam, szeretnék a tavalyihoz hasonló eredményt elérni. Mikor sorra került az első három, megnyugodtam. Innen már nem számított, hogy hányadik leszek, hiszen dobogósnak lenni már önmagában is csodálatos dolog! Azonban nem hagyott nyugodni az a kétely: most vagy valamit nagyon jól csináltam, vagy szörnyen elrontottam! Azért van különbség a 11. és az 1.-2.-3. hely között. Amikor kiszólítottak a második helyezetteknél, minden eleganciát félredobva futottam a színpad felé. Mégis jól sikerült! Csodálatos érzés volt, amikor a szervezők nyakunkba akasztották az érmeket, majd kezünkbe adták a kupákat, hogy aztán mindenki magasra emelje, és hogy lefotózhassák azt a pillanatot, ahogy mindenki fülig érő szájjal mosolyog.
Megőriztem a tavalyi eredményemet, a 2. helyezést, és ami még ennél is hihetetlenebb: alig néhány tized segédponttal maradtam le az elsőtől, ami azt jelentette, hogy ugyanúgy 17-17 feladatunk lett jó a 18-ból, csak ő egy másik, (valószínűleg másoknak könnyebb) feladatban hibázott. Összeségében nagyon boldog vagyok, hogy ilyen eredménnyel térhettem haza!
Köszönök szépen mindent Andika néninek, aki nélkül ez nem valósulhatott volna meg!
Molnár Eszter 6. B osztályos tanuló
Legeslegjobb a legjobbak között
Karácsonyis diák nyerte a Kárpát-medencei döntőt 6. évfolyamon
„Kell, hogy legyen egy cél a fejedben: följutni a csúcsra. De ahogy haladsz fölfelé, egyre több dolgot láthatsz, és semmibe nem kerül néha megállni és élvezni a kilátást. Minden meghódított méterrel egyre messzebb látsz, és ezt ki kell használnod, hogy olyan dolgokat fedezhess föl, amiket addig nem vettél észre.”
(Paulo Coelho)
A Magyar Nyelvtudományi Társaság az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának, a regionális pedagógiai szolgáltatóknak, a fővárosi és a kerületi versenyt szervező iskoláknak és a határon túli versenyeket lebonyolító szakmai szervezeteknek a segítségével a 2018–2019-es tanévben XXII. alkalommal rendezte meg a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási versenyt. A verseny célja anyanyelvünk ápolása, a nyelvhasználat iránt érzett felelősségtudat és az anyanyelv szeretetének az erősítése, a tehetséggondozás, valamint a továbbtanuláshoz, az informatikai eszközök használatához és a munkavégzéshez szükséges helyesírási kompetencia mérése, fejlesztése, a helyesírási ismeretek bővítése.
Idén a megyei fordulóba (a megye legjobb 20 helyesíró diákja közé) két karácsonyis diák jutott be: Mári Botond 6. B osztályos tanulónk, aki 6. helyezést ért el, és Molnár Eszter 6. B osztályos diákunk, aki 1. helyezettként meghívást kapott a Kárpát-medencei döntőre, melyet idén május 25-én tartottak meg Budapesten.
Az ELTE-BTK Múzeum körúti Gólyavárában indul és fejeződik be a Kárpát-medence legkiemelkedőbb magyarversenye. A megnyitó ünnepségen a legeredményesebb felkészítő tanárok Arany, illetve Gyémánt Oklevelet, a legkiválóbb 8. osztályos tanulók Simonyi Zsigmond-érmet, a legaktívabb anyanyelvápoló iskolák Simonyi Zsigmond-serleget vehetnek át minden évben. A versenyen magyarországi és határon túli 5–8. évfolyamos tanulók vehetnek részt, évfolyamonként 30-35 fő: a megyei első helyezettek. Az ifjú anyanyelvápolóknak minden évfolyamon egy 40 pontos tollbamondást és egy 60 pontos helyesírási feladatsort kellett megoldaniuk. A verseny alatt a felkészítő pedagógusok három aktuális nyelvészeti problémát felvető szakmai előadáson vehettek részt. A nem könnyű megmérettetés után a résztvevő diákoknak finom ebéddel, a kísérő pedagógusoknak és szülőknek büféasztallal kedveskedtek a szervezők. Délután a javítómunka ideje alatt - ELTE-hallgatók segítségének bevonásával - a gyerekek a főváros három különböző helyszínén kulturális programon vettek részt.
Délután 16.30-kor elkezdődött az eredményhirdetés egy ünnepélyes díjátadó keretében. Izgatottan, dobogó szívvel vártuk az első tíz helyezett kihirdetését, melynek legvégén nem voltunk híján az örömkönnyeknek, hiszen iskolánk Békés megyét képviselő diákja, Molnár Eszter 1. helyezett lett a 6. évfolyamon! Ezzel a kimagasló eredménnyel nemcsak iskolánk, nemcsak Gyula városa, nemcsak Békés megye magyaroktatásának a történetébe jegyezte fel magát, hanem a magyalakta területek, a Kárpát-medence legrangosabb, legszínvonalasabb versenyének is!
Ezúton is hálát adunk Istennek csodálatos hazánkért, a Kárpát-medencéért, egyedülállóan szép anyanyelvünkért, ezért a nagyszerű versenyért, ahol végig megtapasztalhattuk jelenlétét!
Köszönet az áldozatkész, odaadó, fáradhatatlan, támogató szülői háttérért!
Eszter, szívből gratulálunk Neked, ahogy neved is mutatja, ragyogó csillagként tündökölsz városunk egén! Tehetséged, állhatatos szorgalmad ezúttal is meghozta gyümölcsét!
Kívánok további szép sikereket, és hogy maradj mindig kitartó, lelkes művelője páratlanul gyönyörű anyanyelvünknek!
Mári Zoltánné Mészáros Andrea (felkészítő tanár)
"VAN KÉPEM HOZZÁ"
Április 10-én a húsvéti ünnepkör keretében szervezett Mukácsy-trilógia bemutatásán felolvasóként és szavalóként a Karácsonyi Gimnázium 4 tanulója:
Csúri Martin, Gyuga Barnabás, Papp Viktória, Urbán Konrád színesítette a programot az evangélikus egyház rendezvényén.
Újabb karácsonyis siker az Arany János magyarverseny 2019 országos döntőjén
„Nekem áldott az a bölcső,
mely magyarrá ringatott.”
/Arany János/
2019. március 24-én, vasárnap délelőtt rendezték meg az Arany János magyarverseny országos döntőjét Budapesten, a Műszaki Egyetemen. Az iskolai fordulóból Molnár Eszter 6. Bosztályos tanuló jutott tovább kimagasló eredményével az országos döntőre. Eszti hetek óta szorgalmasan töltögette a 30-32 kérdésből álló feladatsorokat.
A kérdések igen sokféle területét érintik a magyar nyelv és irodalom tantárgynak: versszöveg ismeret, verstan, költői képek, helyesírás, szófajtan, jelentéstan, hangtan, nyelvhelyesség, szólások és közmondások, régi magyar kifejezések, mesterségek ismerete, szókincs. Az országos fordulón évfolyamonként hat helyezést állapítanak meg. Molnár Eszter 6. B osztályos tanulónk az országos döntőn is bizonyította a magyar nyelv és irodalom iránti elkötelezettségét, kimagasló tudását: idén a tavalyi eredményével megegyező módon 2. helyezést ért el! Az országos döntőn több gyulai/Békés megyei iskola képviseltette magát, de megyénkből csak Eszter lett helyezett.
(Megjegyzésként: 2 ponttal maradt el teljesítménye az 1. helyezett szegedi diákétól.)
Gratulálunk Esztinek kitartó, töretlen szorgalmához, s kívánjuk, hogy a jövőben is „aranyozza be” a saját és a körülötte élők életét csodálatos anyanyelvünk megismertetésével, szeretetével!
Mári Zoltánné Mészáros Andrea (felkészítő pedagógus)
Bendegúz Nyelvész megyei döntőn 2. helyezett kiváló magyaros karácsonyis diákunk
A Bendegúz Nyelvész nyelvtanverseny megyei fordulója 2019. március 22-én, péntek délután 14.00 órától került megrendezésre Békéscsabán a Lencsési Általános Iskolában. Iskolánkat 4 tanuló (Molnár Eszter 6. B, Dézsi Bettina 6. B, Bujdosó Zoé 2. oszt., Dávid Péter 2. oszt.) képviselte a nem könnyű feladatsorból álló versenyen, amelyre az iskolai forduló legkiválóbb tanulói jutottak be, évfolyamonként a legjobb harminc diák Békés megyéből.
A feladatsor a magyar nyelvtan számos ágazatának területét érinti: helyes nyelvhasználat, szókincs, nyelvi kreativitás, helyesírás, anyanyelvi érdekességek, hang-, szófaj- és jelentéstani ismeretek, anyanyelvi logikai feladatok, szóelemek stb.
Molnár Eszter 6. B osztályos tanuló már hetek óta szorgalmasan készült a megyei megmérettetésre, párhuzamosan az Arany János magyarverseny országos döntőjével (március 24.) és a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny megyei döntőjével (március 30.).
Ennek a versenynek a megyei fordulóján (minden évfolyamon) az első 8 diák lesz díjazott, így külön öröm és büszkeség volt számunkra, hogy Molnár Eszter 6. B osztályos kiváló nyelvészpalántánk Békés megyében a második legjobbnak bizonyult az 6. évfolyamosok között, azaz 2. helyezést ért el!
Mivel 24 feladatból Eszter 23-at helyesen oldott meg, nagy esélye van arra, hogy behívják az Bendegúz Nyelvész májusi országos döntőjére is tekintettel a magas pontszámára!
Szeretettel gratulálunk Eszternek újabb kimagasló teljesítményéhez, és további örömteli, eredményes versenyzést kívánunk!
Mári Zoltánné Mészáros Andrea (felkészítő pedagógus)
Idén is karácsonyis diák az Arany János magyarverseny országos döntőjében!
„Ha hűek maradunk a nyelvében tovább élő Arany Jánoshoz, akkor biztos, hogy magyar nyelvünk számunkra is „édes” és „anya” marad!”
/Holczer József/
Az elmúlt tanévben 2018. március 25-én, vasárnap délelőtt rendezték meg az Arany János magyarverseny országos döntőjét Budapesten, a Műszaki Egyetemen, ahol Molnár Eszter 6. B osztályos tanuló bizonyította a magyar nyelv és irodalom iránti elkötelezettségét, kiváló tudását: akkor 2. helyezést ért el!
Idén is a januári iskolai fordulóból ő jutott tovább kimagasló eredményével az országos döntőre, 32 kérdésből 30-ra válaszolt teljesen helyesen. Az iskolai fordulót megelőzően Eszter heteken át szorgalmasan töltögette a 32 kérdésből álló feladatsorokat. A kérdések igen sokféle területét érintik a magyar nyelv és irodalom tantárgynak: versszöveg ismeret, verstan, költői képek, helyesírás, szófajtan, jelentéstan, hangtan, nyelvhelyesség, szólások és közmondások, régi magyar kifejezések, mesterségek ismerete, szókincs.
Az országos döntő idén 2019. március 24-én lesz megrendezve, hagyományosan a budapesti Műszaki Egyetemen.
Gratulálunk Esztinek kitartó, töretlen szorgalmához, szurkolunk, és sok sikert kívánunk a március végi országos döntőhöz!
Mári Zoltánné Mészáros Andrea (felkészítő pedagógus)
Óvári Lianna 6. B osztályos tanuló a Kazinczy „Szép magyar beszéd” olvasóverseny dobogóján
„A nyelv nem az enyém, nem a tiéd, hanem az édes mienk.”
/Kazinczy Ferenc/
Minden évben megrendezésre kerül a POK által szervezett, Kazinczy Ferenc magyar író, költő, nyelvújítóról elnevezett „Szép magyar beszéd” olvasóverseny. Ebben az esztendőben is Békéscsabán zajlott a megmérettetés megyei fordulója, melyet február 1-jén, péntek délelőtt tartottak meg a Békés Megyei Tudásház és Könyvtár egyik dísztermében.
A versenyen egy szabadon választott és egy kötelező szöveget kellett a diákoknak felolvasni, szöveghűen átadni a négy tagból álló szakavatott zsűrinek, illetve a diákokból, szülőkből és pedagógusokból álló közönségnek.
Mi kell a sikerhez? Először is kell egy jól kiválasztott, idegen és tájnyelvi szavakat, valamint párbeszédet nem tartalmazó, kb. 25 sornyi terjedelmű szöveg. 5-6. évfolyamon ez legtöbbször szépirodalmi vagy ismeretterjesztő típusú.
A zsűri elsősorban nem feltétlenül azok közül választ legjobbat, akik hibátlanul olvasnak, hanem a beszéd tisztaságát, tempóját, a szavak dallamosságát, a jó helyre tett hangsúlyokat, szavak végét, a mondatok helyes intonálását… stb. veszik górcső alá, magyarán a versenyzőknek a szöveget teljes egészében birtokolniuk kell, azt a lehető legértőbb módon kell a hallgatóság felé tolmácsolni.
Nagy örömünkre szolgált, hogy Óvári Lianna 6. B osztályos diákunk a színvonalas verseny dobogójára állhatott, ugyanis 3. helyezést ért el.
Lia szabadon választott szövegként Fekete István Február című novellájából olvasott fel részletet, amely kiemelkedő produkció volt a többi között. Az idén kötelező szövegnek pedig egy a magyar nép kalandozásainak koráról szóló történelmi témájú szöveget választottak központilag, mely ez alkalommal – a zsűri meglátása szerint is – igen hosszú és nehéz volt. Így méltán örülünk a szép eredménynek!
Az ünnepélyes díjátadó a Békéscsabai Kormányhivatal dísztermében lesz június elején.
Kedves Lia! Szívből gratulálunk, és további sok szép eredményt kívánunk Neked, hogy megismertesd minél több honfitársaddal anyanyelvünk értékét, a szép, igényes beszéd fontosságát, mely Kazinczy Ferenc szavai szerint: „...olyan, mint az ég a maga egymásba futó színeinek gyönyörű játékával”.
Mári Zoltánné Mészáros Andrea – felkészítő pedagógus
HUMÁN MUNKAKÖZÖSSÉG 2018/19 I. félév
Nyelvmester országos helyesírási csapatverseny – 1. helyezés!
Anyanyelvünkről
”Tanítottuk-e iskoláinkban a nyelvet úgy, amint kellene? Érettségivel, tanári oklevéllel eresztettünk rá a magyar életre olyanokat, akiknek nyelvismerete fogyatékos, kiejtése rossz, gondolkodása a nyelv szellemétől idegen. Ha csak feleannyi gondot fordítottunk volna anyanyelvünk tanítására, mint az idegen nyelvekére, nem jutottunk volna ennyire... Mindenkibe bele kell nevelni a nyelv sorsa iránti érdeklődést, a saját beszéde, írásáért való felelősséget.”
(Kodály Zoltán)
A téli szünet előtti héten is szorgoskodott a 6. B osztályos tanulókból verbuvált magyaros csapat: az Nyelvmester országos helyesírási verseny újabb kihívás elé állította őket. A megmérettetés több részfeladatból állt: diákjaink először is egy 10 oldalas helyesírási tesztet töltöttek ki, majd különböző projektmunkákat kellet egyénileg és csoportosan elkészíteni, gondosan illusztrálni, úgymint levélírás megadott témában, illetve helyesírással, adventi ünnepkörrel kapcsolatos tablókészítés.
A gödöllői szervezők így nyilatkoztak értékelő levelükben: „A beérkezett anyagok színvonala minden várakozásunkat felülmúlta. Mind kreativitásban, mind tartalmilag nagyszerű munkák születtek, így a javító tanároknak nehéz feladatuk volt az értékelés során.”
Az 5-6. évfolyamon összesen 40 csapat küldte be munkáit az országból, így nagy örömet szerzett számunkra a hír, hogy a gyulai karácsonyis, 6. B osztályos csapat 1. helyezést ért el 89 pontjával!
Csapattagok: Molnár Eszter, Dézsi Bettina, Mári Botond és Papp László.
Kedves Eszti, Betti, Boti és Laci! Nagyon büszkék vagyunk Rátok, gratulálunk újabb országos sikeretekhez! Kívánjuk, hogy maradjatok továbbra is állhatatos, szorgalmas ápolói csodálatos, édes anyanyelvünknek!
Mári Zoltánné Mészáros Andrea – felkészítő pedagógus
BIHARFÜREDI SZÁNKÓZÁS
A videót készítette: Polynár Bence 8.B osztályos tanuló
SZÁNKÓTÚRA A BIHARI HEGYEKBE
KARÁCSONYI RAJZPÁLYÁZAT
https://www.gyulaihirlap.hu/123330-kihirdettek--karacsonyi-janos-gimnazium-unnepi-raj
ADVENTI HANGVERSENY
A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny országos döntőjén
“Ha sikeres akarsz lenni, a dolog nagyon egyszerű.
Érts ahhoz, amit csinálsz!
Szeresd, amit csinálsz!
És higgy abban, amit csinálsz!
Igen, ilyen egyszerű ez.”
(Will Rogers)
Iskolánk 6. b osztályos nyelvész csapata, a Magyaros hamburgerek a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti fordulóján 1. helyezést ért el, így meghívást kapott a nagymúltú, rangos magyarverseny országos döntőjére, amelyet Budapesten, a Baár-Madas Református Gimnáziumban rendeztek meg december 8-án, szombaton.
A csapattagok: Molnár Eszter, Dézsi Bettina, Mári Botond és Papp László nap mint nap szorgalmasan, nagy kitartást tanúsítva és lelkiismeretesen készültek a nagy napra!
Az országos döntőn nemcsak írásbeli, hanem szóbeli feladatokra is készülni kellett, illetve egy rövid, 5 perces műsort is be kellett mutatniuk a szakavatott zsűri és a többi csapat előtt, bizonyítva kreativitásukat, színészi képességeiket.
6. évfolyamon az ország 28 legjobb magyaros csapata mérte össze tudását, melyből a karácsonyis anyanyelvápoló diákok a 9. helyezést szerezték meg. A verseny élvonalában kiélezett küzdelem folyt, és rendkívül szoros eredmények születtek az egyes helyezések között (1-2 pontos különbséggel), így méltán lehetünk büszkék iskolánk kiváló magyaros csapatára!
Életre szóló élmény volt a régi, patinás budai gimnázium épületének falai között az ország legkiválóbb nyelvművelőivel és azok felkészítő pedagógusaival találkozni.
Hálát adunk Istennek ezért a csodálatos élményért és eredményért! Köszönet a szervező iskola körültekintő, figyelmes vendéglátásáért! Köszönet a támogató, áldozatkész szülői háttérért, akik folyamatosan segítették a felkészülést és az utazást is!
Eszti, Betti, Boti, Laci! Szívből gratulálunk, és további sikereket kívánunk Nektek!
Mári Zoltánné Mészáros Andrea (felkészítő pedagógus)
ALSÓ TAGOZATOS SZÍNHÁZLÁTOGATÁS
Duó dallam nélkül – páros szavalóverseny Szentesen
„Meggyőződésem, hogy Isten mindenkit különleges képességekkel ruház fel,
és lehetőséget biztosít arra, hogy azokat embertársai és az Ő szolgálatában felhasználja.”
(Ben Carson)
Immáron hatodik alkalommal, 2018. november 22-én rendezte meg a szentesi Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola a Duó dallam nélkül, rendkívül népszerű páros szavalóversenyt. A hagyományos versmondó versenyekhez képest ezen a megmérettetésen nemcsak a szövegtudás, a szavalatok színvonala, a szép beszéd, a versek hű tolmácsolása a döntő. Eme versenyen még inkább teret kap az ötletesség, a kreativitás, a színészi képesség, hiszen a pódiumot jelmezekkel, kellékekkel, dramaturgiai elemekkel van lehetőség gazdagítani, a játékteret színházzá alakítani! A szervezők elmondása szerint évről évre egyre színvonalasabbak, ötletesebbek, formailag gazdagabbak a produkciók, melyet három kategóriában (1-2., 3-4. és 5-6. évfolyamon) volt lehetőségük bemutatni az ifjú színészpalántáknak. Az idei rendezvényen közel száz gyermek vett részt, az 5-6. évfolyam kategóriájában 14 páros. Köztük volt iskolánk két kiváló diákja is, Molnár Eszter és Óvári Lianna 6. B osztályos tanulók, akik Lackfi János: A fekete router című versét dramatizálták. (Arany János: Mátyás anyja című verse, kicsit másképp... )
Nagy öröm volt végignézni a diákok színvonalas műsorait, rácsodálkozni a gyermekek egyedülálló előadói készségére, kibontakozó tehetségére. Idén a szakavatott zsűri úgy ítélte meg, hogy a jelentkezők nagy létszámára való tekintettel nemcsak az első három legkiemelkedőbb műsorszámot, hanem az első öt páros bemutatóját helyezik és jutalmazzák oklevéllel, értékes jutalomkönyvvel.
A finom uzsonnát követően elérkezett a legizgalmasabb pillanat: az eredményhirdetés, ahol kiderült, hogy Eszter és Lia előadása a 2. helyezést érte el a 14 produkció között!
Köszönetet mondunk a szervező iskolának a nagyszerű lehetőségért és a gyermekek szüleinek a támogatásáért!
Eszti és Lia, szívből gratulálunk, és további sikereket kívánunk Nektek!
(Mári Zoltánné Mészáros Andrea – felkészítő pedagógus)
Erkel Ferenc születésnapja alkalmából
Az idei tanévben november 7-én Erkel Ferenc születésnapja alkalmából a 6. A osztály adott ünnepi műsort az általános iskolában és a gimnáziumban, melyben Erkel-dallamokat énekeltek, verseket szavaltak, és anekdotákat elevenítettek fel a mester életéből.
SIMONYI IMRE EMLÉKVERSENY 2018 EREDMÉNYEK
A Karácsonyi János Katolikus Gimnázium 18. alkalommal rendezte meg az iskola egykori tanulójáról, a József Attila-díjas költőről elnevezett Simonyi Imre Emlékversenyt.
A versenyre öt kategóriában lehetett nevezni: versírásban, versmondásban, versmegzenésítésben, versillusztrációban és fotózásban mérték össze a tudásukat a 7-12. évfolyamos tanulók az ország 26 intézményéből. Nagy örömünkre idén a 150 résztvevő között 2 határon túli iskola diákjait is megmérették magukat.
VERSMONDÁS
7. osztály
- Árvavölgyi Péter
- Rónai Zsolt (Arad, Főgimnázium)
- Hugyik Zoltán (Gyomaendrőd)
8. osztály
- Freiberger István (Gyula, Magvető)
- Havas Hanna (Gyula, Balcescu)
- Gyalog Anna (Gyula, Implom)
9. osztály
- Hegedűs László (Békéscsaba, Andrássy)
- Lancsán Zsófia (Arad, Főgimnázium)
- Czikkel Lídia (Gyula, Erkel)
- Különdíj: Nagy Levente (Szeged, Radnóti)
10. osztály
- Hargittai (Békéscsaba, Andrássy)
- Tóth-Pál Eszter (Arad, Főgimnázium)
- Sass Zsófia (Gyula, Karácsonyi)
- Különdíj: Szabó Viktória (Gyula, Balcescu)
Papp Viktória (Gyula, Karácsonyi)
11-12. osztály
1. Kovács Laura (Békéscsaba, Andrássy)
2. Szép-Gergely Zsófia (Szeged, Radnóti)
3. Köteles Nikolett (Arad, Főgimnázium)
3. Pálfi Anita (Gyula, Karácsonyi)
- Különdíj: Fehér Gábor (Békéscsaba, Andrássy)
Nagy Anett (Gyula, Karácsonyi)
Varga Henrik (Békéscsaba, Szakképző Centrum)
VERSILLUSZTRÁCIÓ
ÁLTALÁNOS ISKOLA
- Kovács Dóra (Gyula, Implom)
- Mári Botond (Gyula, Karácsonyi)
- Bodorkós Mátyás (Zalaegerszeg, Mindszenty Ált. Isk.)
- Különdíj: Felek Zsófia (Gyula, Implom)
Csumpilla Marcell (Kétegyháza, Márki S. Ált. Isk.)
GIMNÁZIUM
1. Bálint Amanda (Gyula, Karácsonyi)
2. Balogh Renáta (Gyula, Erkel)
3. Bíró Kármen (Gyula, Karácsonyi)
3. Szép-Gergeyl Zsófia (Szeged, Radnóti)
FOTÓ
- 1. Márta Renáta
- 2. Csizmadia Laura (Orosháza, Székács)
- 3. Horváth Barnabás
- Különdíj: Polyák Máté (Békéscsaba, Andrássy)
Punyi Zsófia (Orosháza, Székács)
VERSÍRÁS
ÁLTALÁNOS ISKOLA
- Gábriel Gréta (Kétegyháza, Márki S. Ált. Isk.)
- Gyepes Ákos (Gyula, Karácsonyi)
- Szelezsán Szeveréd (Gyula, Karácsonyi)
Kovács Tamás: Melletted (Gyula, Karácsonyi)
GIMNÁZIUM
- Szép Gergely Zsófia (Szeged, Radnóti)
- Kónya Zsuzsanna (Szeged, Radnóti)
- Szigeti Boglárka (Szeged, Radnóti)
- Különdíj: Dobroczki Tamás (Gyula, Karácsonyi)
Berndt Richárd (Gyula, Karácsonyi)
Simonyi Imre Emlékverseny
Mátyás király témahét
KISFALUDY SÁNDOR ORSZÁGOS VERSMONDÓ VERSENY
Graulálunk Nagy Anettnek (KÜLÖNDÍJ) és Berndt Richárd 12.A osztályos tanulóknak!
Felkészítő tanár: Dr. Dávid Péter
CSIGATÁBOR PILLANATKÉPEK
https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=2198171730196023&id=100000096522513