2017/2018
Passió
Nagypénteken emlékezik meg a Katolikus Egyház Krisztus megváltó haláláról. Iskolánk hagyományosan minden év nagyhét szerdáján mutatja be a diákoknak a passiót, azaz Krisztus szenvedésének történetét a templomban.
Ebben az évben a 11. évfolyamosok készültek fel hetekig tartó próbával az eseményre, s vettek részt rajta szívvel-lélekkel. A következő diákoknak köszönhetjük az emlékezetes előadást: Kárpács Erik, Orosz Márk, Trescsula Márk (ők hárman a Grosics Labdarúgó Akadémia diákjai is), Bálint Amanda, Barna Márk, Barthalos Dávid, Buk Franciska, Farkas Vivien, Havrán Bernadett, Kókai Kristóf, Márta Viktória, Máté Zsanett, Lőrincz Gréta, Nagy Anett, Pálfi Anita, Popucza Gergő, Tóth Frank, Werner Róbert.
Lelkinap
Minden évben kétszer lelkinapot tartunk: az elsőt adventben, karácsonyra készülve, a másodikat nagyböjtben, húsvétra készülve. Idei tavaszi lelkinapunkat március 10-én, szombaton tartottuk, melynek témája a család volt.
Reggel áhítattal indítottuk a napot, amely során meghallgattuk a napi evangéliumot, majd magyar szakos kollégáink, Lovas-Tóth Kata tanárnő és Dávid Péter tanár úr olvastak fel gondolatébresztő verseket. Ezt követően minden osztály visszavonult a termébe, s az osztályfőnök vezetésével beszélgetésen vettek részt. A napot – immár hagyományosan – szentmisével zártuk.
Keresztút
Idén február 14-én kezdődött a nagyböjt, amelynek időszaka alatt a katolikusok bűnbánatot tartanak, böjtölnek, s péntekenként keresztutat járnak. Március 9-én iskoláink és óvodánk pedagógusai és a 8.B és 9.B osztály tagjai, vállalva egy-egy stációt, megemlékeztek Krisztus értünk való szenvedéséről.
Apor ünnepség
Boldog Apor Vilmos vértanú születésnapja alkalmából minden évben megemlékezünk. Óvodánk névadójára a nagycsoportos óvodások mutattak be kedves, énekes műsort, majd ezt követően a 10.B osztályos katolikus hittanosok emlékeztek meg a volt gyulai plébános életéről. Köszönjük az énekkar közreműködését is!
A magyar ifjúság védőszentje Szent Imre herceg
A magyar ifjúság védőszentje Szent Imre herceg, akinek ünnepére hagyományosan a hetedikesek emlékeztek meg. Bemutatták életét, szerepét és jelentőségét a magyar történelemben, példát állítva a mai fiatalok elé hűségből, Isten iránti ragaszkodásból, tisztaságból. Mindkét osztály szereplői izgatottan készültek a rövid kis „darabra”, amelyet a gimnázium tornatermében mutattak be.