2015/2016
Mezei Futóverseny
A héten került megrendezésre a tavaszi mezei futóverseny, ahol iskolánk igen szép számmal képviseltette magát. Most is születtek szép eredmények, de szeretném kiemelni Rácz Mátét, aki nagy fölénnyel nyerte meg korcsoportjában a versenytávot. Máté a Grosics Akadémia egyik kiemelt tehetsége és ezek mellett atlétikai számokban is jeleskedik. Reméljük, hogy még sokszor öregbíti iskolánk hírnevét. Sok sikert kívánunk továbbra is. Hajrá Máté!
2016. április 19.
Vigh Balázs
3. megye futás
Szerda reggel 9 órakor Békéscsaba főteréről elindult a 3. Békés megye futás. Az esemény Békés megye 44 települését érinti, ez 11 nap alatt 518 lefutott kilométert jelent. A 10 napon át tartó esemény célja az egészséges életmód, a mozgás, ezen belül a futás népszerűsítése. A részvétel ingyenes, bárhol lehetett csatlakozni. Iskolánk élt is a lehetőséggel. Igaz, nem tudtunk sokan részt venni a sok hétvégi program miatt, de azért képviseltük magunkat. A kicsik Muszkáné tanárnő segítségével 1 km-es távot küzdöttek le, míg a nagyobb tanulóink a kíséretemmel 21 km-es távon vettünk részt. Bár a távokon a tanárnővel diákokat cseréltünk, mindketten büszkék vagyunk a diákok részvételére és teljesítményükre. Remélem a következő évben megfelelőbb időpontban sokkal nagyobb létszámmal tudunk részt venni!
2016. április 14.
Vigh Balázs
Városi labdarúgó bajnokság
A múlt hét pénteken véget ért a városi labdarúgó bajnokság második fordulója is, ahol 1. helyezést értünk el a III. korcsoportos tanulóinkkal. A szezon folyamán az iskolák jól felkészült csapatokkal jelentek meg a megmérettetésen, így izgalmas mérkőzéseken izgulhattuk át a szezont. Voltak könnyebb és nehezebb meccsek is, de a tanulók hősiesen küzdöttek, hogy megtartsuk veretlenségünket. Ennek köszönhetően jutottunk tovább a megyei elődöntőre. Remélem ott is sikeresen vesszük az akadályokat és továbbjutunk a döntőbe!
Hátsó sor: Rácz Máré, Kvak Barnabás, Samu Gergő, Kovács Aurél, Szabó Máté, Varga Tomi, Durkó Áron. Középső sor: Szilágyi Levente, Megyeri Levente, Gajda Róbert, Csák Albert. Első sor: Zahorecz Soma, Tóth Bence.
Nem utolsó sorban szeretném megköszönni az edzők felkészítő munkáját, amivel nagyban hozzájárultak ezen eredmény eléréséhez.
Hajrá Karácsonyi!
Vigh Balázs
Karácsonyi János Gimnázium kosárlabda csapata a Városi Középiskolai Kosárlabda Bajnokságban
Csapat tagjai: Veres József, Máté Bence, Ollai Dániel, Betyó József, Berndt Richárd, Molnár István, Betyó János, Vascán Balázs, Schriffert Bence.
Pulitzer kupa - Makó
Kölyök Kupa - 2015
A hétvégén került megrendezésre a Prohászka Zsolt Kispályás ifjúsági Labdarúgó Emléktorna, ahol az iskolánk is képviseltette magát. A tornán 7 csapat indult és küzdött az első helyért. A mérkőzések nagyon jó hangulatban zajlottak le. A szurkolók nagy tapssal és ovációval ösztönözték a csapatokat, hogy minél több gólt szerezzenek. Szerencsére az iskolánkból sok tanuló képviseltette magát a szurkolói táborban, így csapatunk sem szenvedett hiányt szurkolókból. Mind a II. és III. korosztály kemény küzdelem után 1. helyezést ért el.
Csavar Krisztián, Papp László, Klausz Milán, Csüllög István, Patkás Kristóf, Borombós Márton, Balogh Leon, Muszka Hunor
Rácz Máté, Takács Zsolt, Kvak Barnabás, Szabó Máté, Csák Albert, Durkó Áron, Gajda Róbert, Tóth Bence
Ezúton is gratulálunk kimagasló teljesítményükért.
Prohászkáné Nemes Szilvia, Vigh Balázs
Városi Teremlabdarúgó Bajnokság
Kiváló végjáték – II. helyezés
A Városi Teremlabdarúgó Bajnokságba, V. kcs-ban (15-16 évesek), városunk mind az öt középiskolája benevezett. A bajnokság fordulóit három héten keresztül, hétfőnként bonyolították le. Az első fordulóban 6:3-as vereséget szenvedtünk el a Göndöcs csapatától, míg a 2. fordulóban vigasztalódtunk, mert 19:1-es győzelmet arattunk a Harruckern Közoktatási Intézmény együttese felett. A 3. fordulóban, kiváló játékkal 3:2-re legyőztük az Erkel Ferenc Gimnázium csapatát, így az előkelő II. helyezést érte el iskolánk válogatottja.
Gratulálunk lelkes csapatunknak, jövőre célunk az első helyezés.
A csapat tagjai: Sipos István 10.c, Kelemen Arnold 10.c, Petri Barnabás 10.c, Manga Milán 10.c, Sallai Bence 9.c, Sándor Bence 9.b, Mondics Róbert 9.c, Orosz Márk 9.a, Huszár Dominik 9.a, Fórizs Elek 9.c, Rácz Martin 9.c, Pandur Dávid 9.c
Mezei futóverseny
A Gyulai Római Katolikus iskola sikerei
2015.11.05-én rendezték meg Gyulán a duzzasztónál a városi mezei futóversenyt. A város összes iskolája képviseltette magát a versenyen. Iskolánk, két korcsoportban (II.kcs. és a VI.kcs.) ért el kimagasló eredményt, mellyel továbbjutottak a megyei megméretetésre.
2015.11.11-én, Orosházán, a lovas pályán, gyönyörű napsütésben, színvonalas futással ismét a dobogón állhattak diákjaink.
2. helyezés Klausz Milán
4. helyezés Borombós Márton
30. helyezés Muszka Hunor
34. helyezés Patkás Kristóf
52. helyezés Balogh Leon
Ezzel az eredménnyel csapatban a III. helyezést értük el. Klausz Milán eredményével bejutott az országos mezei versenyre.
1. helyezés Mócz Dániel
2. helyezés Süli Richárd
6. helyezés Lukács József
9. helyezés Molnár János
14. helyezés Seres Bence
Csapatban I. helyezés, a dobogó legfelső fokára állhattak fel a fiúk, aranyéremmel a nyakukban. Így ők is kvalifikálták magukat az országos megméretetésre.
GRATULÁLUNK FIÚK!
„Kolbászváltó”
Kolbászváltó Kováts Tibor emlékére!
2015. november 7-én délben rendezték meg II. alkalommal a Kováts Tibor kolbászváltó emlékversenyt, Gyulán a Várnál. A tanár úr hosszú éveken keresztül vezette a Békés Megyei Diáksport Szövetséget, mely országos szinten is nagyon komoly eredményeket mutatott fel ez idő alatt. Az idén az időjárás nagyon mostoha körülményekkel járult hozzá a rendezvényhez, ezért csak a legbátrabbak mertek rajta részt venni. A mi tanulóink ott voltak és a középiskolások között a lányok I. a fiúk pedig II. helyezést értek el.
A futók elmondhatták: „This is Sparta”. Köszönet nekik.
Honvédelmi Haditorna
A Karácsonyi János Kat. Gimnázium kilencedikes diákokból álló csapata első alkalommal vett részt a Magyar Honvédség által szervezett, Honvédelmi Haditorna elnevezésű csapatversenyen, amely a békéscsabai repülőtéren erült megrendezésre. Az elsősorban tapasztalat szerzés céljából indult csapat: Betyó János, Berndt Rihárd, Betyó József (csk) és Schriffert Bence végül a sok ellenfél között, az előkelő 10. helyet szerezték meg (kísérő tanár: Bukodi István volt).
KARÁCSONYIS SIKER A BÉKÉSCSABAI ATLÉTIKA PÁLYÁN
2015. szeptember 24-én rendezték meg Sport XXI. Alapprogram Pályaverseny 2. Dél- Alföldi Régió Gyermekversenyt. A verseny célja: versenylehetőség biztosítása a gyermek korosztály számára csapatverseny formájában az atletikus alapmozgások egyszerű gyakorlataival. Az atlétikai megméretetést a MOB támogatta. Diákjaink 2005/2006-os korosztályban indultak el és 7 versenyszámban kellett bizonyítaniuk. Sprint-váltóban, gátváltóban, 800m-es akadályfutásban, távolugrásban, rúdugrásba, kislabda hajításban, lökésben. Meleg napsütéses napon, három órán keresztül, megfeszülten, koncentráltan, pontosan versenyeztek a gyerekek. A csapat minden tagja hozzá tette a legjobb tudását ahhoz, hogy kiemelkedő eredmény szülessen. Csodálatos versenyzés után az előkelő II. helyet értük el.
Csapattagok: Klausz Milán, Borombós Márton, Bujdosó Mihály, Kovács Levente, Csavar Krisztián, Kovács Hanna, Mittag Réka, Muszka Hunor, Csomós Bence
Felkészítő tanáraik: Puczkó Annamária
Prohászkáné Nemes Szilvia
GRATULÁLUNK NEKIK!
Kölyökatlétika - Együttműködés
A Gyulasport Nonprofit kft. és a Karácsonyi Iskola eddigi jó kapcsolatát szeretné még tovább bővíteni. Számos tanulónk ért el eddig is sikereket a városunk és az iskolánk dicsőségére. Újabb mérföldkőként az iskolánk kölyökatlétika csapata 3 megye legjobbjai között lett ezüstérmes. Gratulálunk a gyerekeknek és a felkészítőknek!
A további sikeres felkészülésüket segíti az a majdnem fél millió forint értékű eszközkészlet, amelyet a Gyulasport Nonprofit kft. adományozott a Karácsonyi Iskolának.
Köszönjük!