11.B
Osztálykirándulás képei - Vésztő-Mágor
Osztálykirándulás
Tavaly júniusban az osztályunk Budapestre ment kirándulni. Két napot tölthettünk ott. Kora reggel indultunk a gyulai vasútállomásról. Mindenki izgatottan várta ezt a kirándulást. A vonaton nagyon felszabadult volt a hangulat. A program rendkívül izgalmasnak ígérkezett. Még az időjárás is nekünk kedvezett. Legelőször a szállásunkra mentünk, amely az evangélikus kollégium volt, azért hogy a csomagunkat letegyük. Ezt követően kezdődött az igazi kirándulás. Legelőször Európa egyik leghíresebb zsidó templomába mentünk el. Az idegenvezető sok érdekes dolgot mondott el róla. Ezután a Szent István bazilikába mentünk, ahol rengeteg gyönyörű dolgot láthattunk. Személy szerint én a bazilika tetején lévő látványt emelném ki, amely nagyon szép volt, hisz egész Budapestet be lehetett látni. Egy kis pihenőt követően a Parlament felé vettük utunkat. Véleményem szerint az egész kirándulás alatt mindenki ezt várta a legjobban, mivel legtöbben először láthattuk belülről is. Több terembe, helyre is benézhettünk, például a képviselőházi ülésterembe is. A többiek kérésére a látvány és az élmény gyanánt késő délután egy hajózást tettünk meg a Dunán. Így jutottunk el a nap utolsó helyszínéhez a Margit-szigethez. Talán elmondhatom azt, hogy az este fénypontja a zenélő szökőkút volt. Rengeteg ember állt meg hogy gyönyörködjön a látványban. Ezt követően mentünk vissza a szállásra. Azt gondolom, hogy mindenki elfáradt ebben az egész napos „túrába”. A társaság egyik része még beszélgetett, míg mások már aludtak. Másnap reggel a szállás elhagyása után a Tropicarium és a Csodák palotája felé vettük az irányt. Rengeteg érdekességet láthattunk itt. Egy másfél órás szabadidős programot követően indultunk hazafelé. Az osztály nagy része rengeteg élménnyel térhetett haza. Remélem, hogy idén is hasonló osztálykiránduláson vehetek részt.
A tökéletes Pi-nap
A Pi egy matematikában és fizikában használt valós szám, melynek néhány számjegye a következő: 3,1415926535 89793….
Persze ez a szám nem csak ennyi számjegyből áll, hanem végtelen számok sokasága. Minden évben megemlékeznek a Pi-ről, ám az idei különleges volt. A számok szerint ugyan is 2015. 03. 14-én volt a tökéletes Pi-nap. A résztvevők versekkel és dalokkal ünnepelték ezt a napot. A merészebbek megtanulták a számokat és versenyeztek, hogy ki tud többet elmondani. A rekordot az 56 éves Kondo Sigeru japán rendszermérnök, aki 10 billió tizedesig mondta el a kör kerületének és átmérőjének hányadosát.
Én és az osztályom sütivel, tortával, viccekkel és saját versekkel ünnepeltük a tökéletes Pi-napot.