7.A
Az utolsó tanítási napokon osztályunkkal pizzázni és fagyizni mentünk, majd elkezdődött a várva várt VAKÁCIÓ. Kellemes pihenést mindenkinek a nyári szünetre!
Versenyeredmények júniusban
Az Együtt a Kisangyalokkal rajzpályázat „Mindenki más, mégis ugyanolyan” témában a következő eredmények születtek a felső tagozatos kategóriában:
Csonka Zea Panna 1. helyezett, Csiszér Zsófia 2. helyezett, Bukodi Dóra Anna 3. helyezett. Ők az oklevelük mellett tárgynyereményben is részesültek.
Különdíjasok lettek: Lőrinczy Alexandra, Eszlári Tünde Tifani, Bujdosó Zoé, Kocsik Lili, Debreczeni Emma, Sándor Kitti, Gajda Anna és Szivos Dániel.
Szabadidő Lovasverseny, Békéscsaba
Eszlári Tünde Tifani a Nyitott kategóriában 0 hibaponttal teljesítette a versenyfeladatot.
Kiváló diákok köszöntése Gyulán a polgármesteri hivatalban
Osztályunkból tanulmányi eredményeiért „Kiváló diák” kitüntetést kapott: Bujdosó Zoé, Bukodi Dóra Anna, Csiszér Zsófia, Dávid Péter János és Gyurkovics Attila Kristóf.
„Kiváló sportoló” oklevelet vehetett át Baracsi Zalán.
Határtalanul program
Osztályunk ötnapos kiránduláson vett részt a Partiumban. Meglátogattuk Déva, Világos és Vajdahunyad várát. Megkoszorúztuk Aradon a Szabadság szobrot és a Vesztőhelyet, illetve Magyarremetén a magyar hősök sírját. Megnéztük a Mézgedi-barlang cseppköveit és a Tordai sóbányát. Kirándultunk két patakvölgyben a Tordai-hasadéknál. Utolsó nap Nagyszalonta nevezetességeivel ismerkedtünk meg.
További fotókat itt találtok.
Versenyeredmények májusban
A Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 2024 évi matematikaversenyén (Redmenta) 7. helyezett Gyurkovics Attila Kristóf, 14. helyezett Ködmön Kristóf, 16. helyezett Bukodi Dóra Anna
Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjében 12. helyezést ért el Bujdosó Zoé.
Sportversenyek
Úszásban a Dig- Build Viharsarok Kupán Gajda Anna 200 és 100 méter mellúszásban is 1. helyezett, 100 méteren gyorsúszásban 6. helyezett lett.
Labdarúgásban az MLSZ Regionális U15 Alap Délkeleti csoport Felsőház 10. fordulóján csapatban 1. helyezést ért el Balogh László és Gyepes Balázs.
Bűvösvölgyben jártunk
Május elején a nyolcadikosokkal együtt Debrecenbe utaztunk, hogy a Bűvösvölgy oktatóközpontban a tudatos médiahasználattal ismerkedjünk. Újságot szerkesztettünk, amit ki is nyomtattak nekünk. Meghallgattuk, hogy mire figyeljünk, miközben netes eszközöket használunk. Megismertük a rádiós műsorszerkesztés rejtelmeit. Reklámfilmet és hírműsort készítettünk. Kipróbáltuk a greenbox technika előnyeit és még akciófilmet is forgattunk.
Köszönjük a lehetőséget!
További képek itt láthatók.
Ballagásra készültünk
A tizenkettedik évfolyam ballagására mi is virágokkal díszítettük a tantermünket, így várva a végzősöket.
Áprilisi versenyeredményeink
A „Virágos Gyula” városi rajzpályázaton Török Dóra 2. helyezést ért el.
Úszásban Gajda Anna eredményei:
Bácsvíz Kupa: 50 m mell 3. helyezés; 200 m mell 3. helyezés. Diákolimpia "A" kategória: 100 m mell országos 15. helyezés. Hátgerinc Kupa: 50 m mell 2. helyezés; 200 m mell 1. helyezés
IV. Eisberg Kiskun Kupa Nyílt Nemzetközi Kyokushin Karate Bajnokság, Kiskunfélegyháza
Bukodi Dóra Anna serdülő lány KATA 4. hely
Karate Sáfár kupa országos bajnokságon Baracsi Zalán KATA 1. helyezett, KUMITE 2. helyezett lett.
Medve Matek városi csapatverseny
Baracsi Zalán, Bukodi Dóra Anna, Debreczeni Emma, Árvai Dorina, Csiszér Zsófia arany fokozatot ért el.
Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny vármegyei forduló:
Bujdosó Zoé 1. helyezett, Gyurkovics Attila Kristóf 6., Dávid Péter János 23., Csiszér Zsófia 27, Bukodi Dóra Anna 33. helyezett lett.
A XXV. nyelvÉSZ Anyanyelvi Tanulmányi Verseny Szegeden megrendezett országos döntőjén Bujdosó Zoé 4. helyezést ért el.
A Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny Budapesten megrendezett fordulóján Bukodi Dóra országos 8. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Papp Zsuzsanna.
A XXVIII. Klauzál Kupa Országos Amatőr Táncverseny Dabason megrendezett versenyén Árvai
Dorina formációban és duóban is első helyezést ért el.
A Kincses Békés verseny hungarikumokkal és Békés vármegyei értékekkel kapcsolatos versenyén a vármegyei forduló általános iskola kategóriájában a Bujdosó Zoé, Bukodi Dóra Anna, Debreczeni Emma és Gyurkovics Attila Kristóf csapata 5. helyezést ért el.
Felkészítő tanár: Révészné Japport Tünde.
A Városi Atlétika verseny III. korcsoportjában V. helyezést értek el: Gajda Anna, Miklya Zsófia és Bukodi Dóra Anna
2024.03.27-én a 7A-ból két csapat vett részt a Pénziránytű Alapítvány és a Medve Matek csapatával együttműködésben a PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét kísérő eseményeként a Gyulai Vár körül megrendezett Pénzfutamon. Mindkét csapat Gyémánt fokozatot ért el, ahol százalékszámításos, kölcsönnel, hitellel kapcsolatos feladatokat oldhattak meg.
Csapatok:
Dávid Péter János, Gyepes Balázs, Gyurkovics Attila Kristóf, Szivós Dániel
Bujdosó Zoé, Bukodi Dóra Anna, Csiszér Zsófia, Debreczeni Emma
Dobogósok a járási vers-és prózamondó versenyen
A Karácsonyi János Katolikus Gimnázium diákjai dobogós helyezéseket szereztek a járási vers-és prózamondó versenyen.
A 7. évfolyamból Debreczeni Emma (próza) az 1. helyezés érte el, Bukodi Dóra (vers) 2. helyezett lett. Felkészítő tanár: Falatyné Krész Anikó.
Szívből gratulálunk!
Baleset-megelőzési rendezvényen vettünk részt
A Gyulai Rendőrkapitányság baleset-megelőzési rendezvényt tartott a Húsvétot megelőző időszakra tekintettel. Itt lehetőségünk volt a „részeg szemüveg” kipróbálására, hogy megtapasztaljuk a szeszes ital fogyasztás káros hatását az érzékszervekre. Ezzel hívták fel a figyelmünket a biztonságos közlekedés szabályaira.
Versenyeredmények
Az Arany János magyarverseny egyéni, három fordulós tesztversenyének országos döntőjében Gyurkovics Attila 1. helyezett, Bujdosó Zoé 3. helyezett, Dávid Péter 5. helyezett és Csiszér Zsófia 7. helyezett lett.
A Bay-hét keretében meghirdetett, „Én, a kis alkimista” című rajzpályázaton Török Dóra díjazott lett. Felkészítő tanára: Kokaveczné Rostás Mónika.
Bod Péter Országos Könyvtárhasználati verseny országos írásbeli fordulóját sikeresen teljesítette: Bujdosó Zoé és Csiszér Zsófia. A szóbeli döntőre továbbjutott Bukodi Dóra Anna. Felkészítő tanár: Papp Zsuzsanna.
Modern Tánccsoportok Magyarországi Szövetsége – Tavaszi Kupáján Árvai Dorina Laura a Lil Girls formációban 1. helyezett, duóban 7. helyezett lett.
Sporteredmények
Az Ippon Shobu Karate Diákolimpián – ahol 45 egyesület, mintegy 250 versenyzője vett részt - Baracsi Zalán az elődöntőbe jutott, tisztességgel helyt állt, és 5. helyezést ért el.
Körzeti Labdarúgás III. korcsoport 1 helyezett csapat tagja: Gyepes Balázs.
IV. Korcsoport 4. helyezett csapat tagja: Balogh László, Gyepes Balázs
Kosárlabda III. korcsoport városi fordulóban 1 helyezett lány csapat tagjai: Bukodi Dóra Anna, Gajda Anna, Miklya Zsófia
Városi kézilabda diákolimpia 3. helyezett csapat tagjai: Bukodi Dóra Anna, Gajda Anna, Miklya Zsófia
Diákolimpia Kosárlabda IV. Korcsoport megyei bajnokság 4. helyezett csapat tagja: Ködmön Kristóf.
Diákolimpia Kosárlabda III. Korcsoport megyei döntőben 3. helyezett csapat tagjai: Bukodi Dóra, Gajda Anna, Miklya Zsófia. IV. korcsoport 3. helyezett csapat tagjai: Bujdosó Zoé, Gajda Anna, Bukodi Dóra Anna, Miklya Zsófia
Megyei mezei futóverseny
Gyepes Balázs: 23, Balogh László 51, eredményesen részt vett: Bukodi Dóra, Miklya Zsófia, Debreczeni Emma.
Evangélikus Hittanverseny
2024. 03. 08.-án Békéscsabán került megrendezésre a 32. Országos Evangélikus Hittanverseny egyházmegyei fordulója. A 7-8. osztályosok versenyében az első helyezett csapat tagjai: Dávid Péter János (7A), Bohák Balázs (8B), Óvári Zalán (8A). A második helyezést elérő csapat tagja volt Miklya Zsófia (7A). Az első helyezett csapat tagjai képviselik az egyházmegyét a 2024. április 20-án megrendezésre kerülő országos fordulón.
Tavaszi eredmények
Karate
A Csongrádon megrendezett „Knock Down Karate Diákolimpia 2024” versenyen Bukodi Dóra Anna a „Serdülő lány KATA” versenyszámban 9. helyezést ért el.
Táncverseny
A „Dance Universum nemzetközi minősítő táncverseny-sorozat” nemzetközi versenyén Árvai Dorina Laura két számban is ezüst minősítést kapott.
Kézilabda és kosárlabda
A Városi Kézilabda Diákolimpián Bukodi Dóra Anna, Gajda Anna és Miklya Zsófia 3. helyezett lett csapatban. A Városi Kosárlabda Diákolimpián Gyepes Balázs és Ködmön Kristóf 1. helyezést ért el.
Felolvas a 7. osztály
Színházban és múzeumban jártunk
Osztályunk diákjai csatlakoztak a nyolcadikosokhoz és újra Budapestre kirándultunk.
A vonatos utazás során ráhangolódtunk a napi programokra. Először a Városligetet fedeztük fel a kellemes napfényes időben, majd átsétáltunk a Terror Háza Múzeumába, ahol idegenvezetőnk bemutatta történelmünk sötét oldalát is.
Délután a „Monte Cristo grófja” romantikus musicalt néztük meg a Budapesti Operettszínházban, majd az esti órákban élményekkel telve hazaérkeztünk.
Könyvbörze a 7.osztályosokkal magyaróra keretében
Újévi versenyeredmények és programok
Farsangoltunk
Osztályunk az iskolai farsangra pizsamás jelmezbe bújt, termünket az éjszakai égbolt csillagaival díszítettük, így vártuk a zsűrit a nagyszünetben. Egész nap finomságokat ettünk, majd a délutáni bulin táncoltunk és még a tombolán is nyertünk csokikat.
A Kazinczy-díj Alapítvány által meghirdetett „Szép magyar beszéd” járási versenyen 3. helyezést ért el Debreczeni Emma. Felkészítő tanára: Falatyné Krész Anikó.
A Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági akadémia XXV. nyelvÉSZ vármegyei fordulóján Bujdosó Zoé 2. helyezést ért el. Felkészítő tanára: Falatyné Krész Anikó.
Az „Év sportolója” városi díjátadón dr. Görgényi Ernő polgármestertől „Jövő tehetsége 2023” emlékkupát vehetett át: Baracsi Zalán és Gajda Anna.
Litterátum Angol Verseny országos döntőjében a következő helyezéseket értük el: Baracsi Zalán: 65. helyezés, Ködmön Kristóf: 80. helyezés, Árvai Dorina: 91. helyezés.
Felkészítő tanár: Dr. Kiss Zsuzsanna Éva.
Évzáró kirándulás a fővárosban
A 7.A osztály egy csoportjával Budapestre látogattunk, ahol a Természettudományi Múzeumban megnéztük a Jégvarázs mellett az ékszerbogarakat, az ásványokat, a dinoszauruszokat és a méhek életét bemutató kiállításokat, majd korcsolyáztunk. Ezután ellátogattunk a Szent István Bazilikánál és a Vörösmarty téren lévő Adventi vásárokba is. Élményekkel gazdagodva zártuk a 2023. évet.
Még több képet itt találtok.
Versenyeredmények december végén
A Gyula városi „Karácsonyi álom” rajzpályázaton Török Dóra 3. helyezést ért el.
A Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium „Karácsonyi rajzpályázatán” Kocsik Lili és Gajda Anna lett díjazott.
Sporteredmények
Gajda Anna a Hódmezővásárhelyen megrendezett Cikluszáró Nemzetközi Úszóversenyen 50m pillangó: 4. hely, 50m gyors: 10. hely, 200m mell: 4. hely, 200m vegyes: 18. hely, 100m mellúszásban 3. helyezést ért el.
A Prohászka Zsolt Futsal Emléktornán csapatban 2. helyen végzett Gyepes Balázs.
Adventi gyertyagyújtás a gimnáziumban
Az adventi koszorú első gyertyájának jelentése a hit. December első osztályfőnöki óráján a tornateremben a 7.A osztály emlékezett meg az Adventről és gyújtotta meg az első gyertyát az iskolai koszorún.
Decemberi programjainkról még több kép itt.
Mikulásozás az osztályban
December hatodikán a szülői munkaközösség pizzával és üdítővel vendégelte meg osztályunkat. Köszönjük nekik!
Decemberi programjainkról még több kép itt.
„Ünnepelj velünk” nyelvi verseny
Iskolánkban ismét megrendezésre került decemberben a 7. és 8. osztályosok számára az a nyelvi verseny, ahol a Békés vármegyei csapatok a különböző nemzetek hagyományaival ismerkedtek az adott ország nyelvén.
Angolos csapatunk tagjai: Baracsi Zalán, Dávid Péter János és Debreczeni Emma
Németes csapatunk tagjai: Gyurkovics Attila Kristóf és Lőrinczy Alexandra
Érmek a sportversenyeken
Úszásban a Békéscsabán megrendezésre került Plazma Center Mikulás Kupán Gajda Viktória 100m mellúszásban 2. helyezett, 100m gyorsúszásban 3. helyezett, 1500m gyorsúszásban 4. helyezést ért el.
Városi diákolimpia futsal 4. korcsoportban 3. helyezést ért el a csapat tagjaként Gyepes Balázs és Balogh László.
A városi darts versenyen 2. helyezett Gyepes Balázs, 3. helyezett Gyurkovics Attila.
Eredményesek az országos anyanyelvi csapatversenyen
A 7.A osztály tanulói bejutottak az ország legjobb hetedikes magyarosai közé a Bolyai anyanyelvi csapatversenyen. A Bujdosó Zoé, Csiszér Zsófia, Dávid Péter János és Gyurkovics Attila Kristóf alkotta csapat országos 18. helyezést ért el a nyolcvan csapat közül és ők voltak a legeredményesebbek Békés vármegyében. Gratulálunk a sikerükhöz!
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége új versenyt indított Okostányér Országos Diák Tudáspróba néven, mellyel a 12-13 évesek egészséges táplálkozással és életmóddal kapcsolatos ismereteinek bővítését szerették volna elérni.
2400 általános iskolába jutott el felhívásuk októberben, melynek online fordulójára 20 megyéből 145 iskola 3 fős csapata jelentkezett. 395 csapat: 1185 hatodikos és hetedikes töltötte ki az online forduló feladatait.
Iskolánkból 3 csapat írta meg ezt a fordulót, majd az egyik csapatunk bejutott a döntőbe, amit Budapesten rendeztek meg 2023 novemberében. Az ötórás versenyen 16 feladatsort kellett diákjainknak megoldani. A Bukodi Dóra Anna, Bujdosó Zoé és Debreczeni Emma alkotta csapat megnyerte a 2023 évi versenyt és a fődíjat. Felkészítő tanáruk: Révészné Japport Tünde.
További fotók itt láthatók.
Sikereink - versenyeredmények
XXII. Simonyi Imre Emlékverseny
Versmondás: Bukodi Dóra Anna 2. helyezett
Eredményesen szerepelt: Debreczeni Emma, Baracsi Zalán
Versírás: Csonka Zea Panna: 2. helyezett
Versillusztráció: Lőrinczy Alexandra és Árvai Dorina Laura különdíjas,
Munkáját állították még ki Kocsik Lilinek
A Mogyoróssy János Városi Könyvtár által meghirdetett Szentjánosbogár-est versenyen Bukodi Dóra Anna, Bujdosó Zoé és Debreczeni Emma alkotta csapat eredményesen szerepelt.
Okostányér Országos Tudáspróba
A versenyen 3 csapattal szerepeltünk. 20 feladatsort oldottunk meg az egészséges életmóddal kapcsolatban.
Az országos fordulóra bejutott csapat tagjai: Bukodi Dóra Anna, Debreczeni Emma, Bujdosó Zoé.
A feladatokat eredményesen megoldották: Gajda Anna, Csiszér Zsófia, Miklya Zsófia, Gyurkovics Attila Kristóf, Baracsi Zalán, Dávid Péter János
The Game Nemzetközi HipHop táncverseny (Nagyszalonta)
Árvai Dorina 2. helyezett formáció
Karate versenyeken elért országos és nemzetközi eredmények:
A.J.K.A – International Szövetség Országos Bajnokságán:
Baracsi Zalán: egyéni kata 1. helyezett, egyéni kumite 2. helyezett
csapat kata 4. helyezett
Gyurkovics Attila Kristóf: csapat kata 4. helyezett, egyéni kata 6.
IBK -Ludovika Nemzetközi Karate Verseny,
KATA Gyermek 2. kategória, 8. helyezett: Bukodi Dóra Anna
Úszás:
Nemzetközi Rövidpályás Hód Kupán Gajda Anna eredményei: elődöntő: 50m mell: 8., 100m mell: 7., 50m pillangó: 21. hely, döntő: 50m mell: 7.hely
Szentesi úszóversenyen Gajda Anna 50 m mell: 1. hely, 100m mell: 2. hely, 200m vegyes: 5. helyezett
Mezei futóverseny IV. korcsoportban csapatban 2. helyezést ért el: Balogh László.
Asztalitenisz
Körzeti Diákolimpia III.-IV. korcsoport fiú csapatban 2. helyezést ért el: Gyepes Balázs és Gyurkovics Attila Kristóf. A megyei eredményt még várjuk.
Kiállításon jártunk a művelődési házban
Rajzóra keretében kiállításon voltunk, ahol mindenki kiválaszthatta, hogy melyik mű tetszett neki a legjobban. Nagyon örültünk a lehetőségnek, hiszen sok szép alkotást láttunk.
További képek itt.
Megemlékezés Szent Imréről
Iskolánk hagyományainak megfelelően a hetedikesek mutatták be Szent Imre életét iskolánk diákjainak. A korabeli zenei aláfestés és a kivetített képek tették színesebbé az életutat.
Színházlátogatás Gyulán
A Lázár Ervin Program keretében a 7. osztály tanulói az Erkel Ferenc Művelődési Központban a Viharsarok táncegyüttes 1000 év című produkcióját tekintették meg.
Helló, Meló Alkotópályázat 2023.
A Pályaorientációs alkotópályázaton eredményesen szerepeltek és rajzaikat kiállították: Árvai Dorina Laura, Bujdosó Zoé, Bukodi Dóra Anna, Csiszér Zsófia, Gajda Anna, Kocsik Lili, Lőrinczy Alexandra. A zsűri különdíjjal jutalmazta Török Dóra munkáját.
További képek és információk találhatók még a versenyről a következő helyeken: Behir: https://behir.hu/hello-melo-varmegyen-tulrol-is-erkeztek-palyamunkak-a-versenyre?fbclid=IwAR0ODLBA9gXQvL9kquS9yf6L7CbIznChXYg-Baq9fqG-xBMn05ecscunAa8
Pályaorientációs napon
Október végén iskolánkban Pályaorientációs nap keretében osztályunk sokféle érdekes programon vett részt. Programozással és okoseszközökkel ismerkedtünk a Neumann buszon, Megnéztük a Debreceni Egyetem mikroszkópos bemutatóját és meghallgattuk a biológus munka speciális kihívásait. Végül pedig a Göndöcs Benedek Katolikus Technikumban oktatott szakmák közül a vendéglátás, egészségügy ágazataival gyarapítottuk tudásunkat.
Még több kép itt.
TájVízHáz - Ásványkiállítás
Osztályunkkal ásványokat és kőzeteket néztünk meg az őszi szünet előtti napon. A kiállításon megismertük a különböző ásványcsoportokat és főbb képviselőiket, kialakulásuk okait. A színek és formák változatossága felkeltette érdeklődésünket környezetünk szépsége és gazdagsága iránt.
További fotók itt tekinthetők meg.
Sírgondozás - 7.A
7.A versenyeredmények 2023. szeptember-október
Medve Matek
Arany fokozatú csapat tagjai: Baracsi Zalán, Gyepes Balázs, Gyurkovics Attila
Ezüst fokozatú csapat tagjai: Bukodi Dóra Anna, Csiszér Zsófia, Szivos Dániel
Bronz fokozatú csapat tagjai: Csonka Zea Panna, Dávid Péter János, Ködmön Kristóf
Sporteredmények
Mezei futóverseny városi (fiú) III. korcsoport
Gyepes Balázs 16. helyezett, Balogh László 19.helyezett, Baracsi Zalán 44. helyezett, Dávid Péter János 56. helyezett,
Mezei futóverseny városi (lány) III. korcsoport
Bukodi Dóra Anna 10. helyezett, Miklya Zsófia 13. helyezett, Seres Hanna 22. helyezett, Csiszér Zsófia 28. helyezett, Török Dóra 30. helyezett, Gajda Anna 36. helyezett
Kegyeleti Váltó (városi) általános iskola lány csapatban Seres Hanna 7. helyezett
Kegyeleti Váltó (városi) általános iskola fiú csapatban Balogh László 3. helyezett
Körzeti labdarúgás III. korcsoport fiúcsapatban Gyepes Balázs
Körzeti labdarúgás IV. korcsoport fiúcsapatban Gyepes Balázs, Balogh László
Körzeti labdarúgás III. korcsoport lánycsapatban 1. helyezett: Bukodi Dóra Anna, Gajda Anna, Seres Hanna
Iskolán kívüli sportversenyek
Úszóverseny (Kecskemét) VI. Őszi Kupa
Gajda Anna: 50m mell: 3. helyezett, 200m mell: 4. helyezett, 100m gyors: 16. helyezett
Látogatás a Parlamentben és az Operettszínházban
Osztályunkból tizenketten utaztak szeptember végén az iskolai csapattal Budapestre. Ellátogattunk a Parlamentbe, megnéztük a Duna-parton József Attila szobrát. Délután az Operettszínházban a Mária főhadnagy című darabot láttuk.
További képek itt.
A Jövő hősei kiállításon jártunk
A fenntartható életmóddal kapcsolatos „Jövő Hősei” (Heroes of the Future) kiállításra látogatott iskolánkból 34 diák és 4 kísérő tanár. Az interaktív bemutató feladataiba aktívan bevontak minket is. Tanulóink sikeresen teljesítették a Föld megmentésével kapcsolatos feladatokat és élményekben gazdagon tértek haza. Osztályunkból is sokan csatlakoztak a programhoz.
További képek itt.
7.A osztály
Osztályfőnök: Révészné Japport Tünde
Osztálynévsor: Árvai Dorina Laura, Balogh László, Baracsi Zalán, Bujdosó Zoé, Bukodi Dóra Anna, Csiszér Zsófia, Csonka Zea Panna, Dávid Péter János, Debreczeni Emma, Eszlári Tünde Tifani, Gajda Anna, Gyepes Balázs, Gyurkovics Attila Kristóf, Kiss Mira Detti, Kocsik Lili, Ködmön Kristóf, Lőrinczy Alexandra, Miklya Zsófia, Sándor Kitti, Seres Hanna, Szakács Levente Máté, Szivos Dániel, Török Dóra.