2024. március 28., csütörtök,  Gedeon és JohannaJn 13;1-15

ovoda_NK_A.jpg

2014/2015

2015. május 05.
„ÓVODÁBA-HÍVOGATÓ” - Beóvodázási kampány TÁMOP-3.3.8.B-12-2012-0120

Résztvevők: óvodás gyermekek és szüleik, leendő óvodásaink és szüleik.

2015. május 5-én  második alkalommal került megrendezésre óvodánkban a TÁMOP „Új esély az induláshoz” pályázati program keretein belül ez a rendezvény.

A program fő elemei a 2-7 éves korosztály számára kínált tevékenységekből tevődtek össze, mese előadás bábokkal, kézműves foglalkozások, készségfejlesztő játékok követték egymást, majd „játszó udvar” keretében ügyességi játékokra és szabad játékra volt lehetőség, ezt követte a résztvevők megvendégelése.

Ez idő alatt a leendő óvodások és a szüleik megismerkedhettek az óvodai környezettel, az őket körülvevő felnőttekkel és gyermekekkel. A szülők pedig betekintést nyerhettek az óvodai élet mindennapjaiba, a  szokás- és szabályrendszerünkkel ismerkedhettek meg, közben beírathatták kisgyermekeiket a következő nevelési évre. Igyekeztünk mindenki számára teljes körű képet kialakítani óvodánkról, illetve hangsúlyozni a korai óvodakezdés fontosságát.

Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

5700 Gyula, Kossuth tér 5. Tel.: (66) 465-340 Fax.: (66) 463-638

e-mail: titkarsag(pont)kjkg(kukac)gmail(pont)com