2024. április 19., péntek,  EmmaJn 6;52-59

2022/2023

2023. április 20.
„Keresd a jót, kívánd a szépet!”

„Keresd a jót, kívánd a szépet!” Vigyor

Magyar költészet napja az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézményében

2023. április 20-án az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézményében a magyar költészet napja alkalmából városi irodalmi diák- és pedagógustalálkozóval tisztelegtek a magyar líra előtt. József Attila ebben az intézményben – mely annak idején gyermekotthon volt – néhány napot eltöltött, Öcsödre utazva a nevelőszüleihez, s ennek emlékére minden évben koszorúzással emlékeznek meg az intézmény falán lévő emléktábla előtt.

Ezt a meghitt, szeretetteljes rendezvényt Poptyilikán Anikó tagintézményvezető-helyettes nyitotta meg szívhez szóló gondolataival. Ezt követően az intézmény diákjai és a városunk iskoláinak tanulói megindító, közös műsort adtak: a produkciók palettáján főleg szebbnél szebb versek szerepeltek, hiszen a gyulai iskolák egy-egy diákszavalattal képviselték intézményüket ezen a magyar költészet napi ünnepségen. Iskolánkból Bukodi Dóra Anna 6. osztályos tanulónk örvendeztette meg a hallgatóságot gyönyörű versmondásával. Dórit külön is megdicsérték, méltatták versének odaillőségét! Megható volt hallgatni a Pánczél Imre Tagintézményének tanulóiból verbuvált énekkart, akik ismert Republik és Koncz Zsuzsa-slágereket adtak elő. A koszorúzás előtt pedig a jelenlévők közösen, „tiszta szívvel” szavalták el Aranyosi Ervin A szeretetről című költeményét.

esely_BukodiDA.jpg

A további fotókért katt a képre...

Reméljük, hogy ez a hagyomány folytatódni fog, hiszen ezek az alkalmak lehetőséget teremtenek egymás különbözőségének elfogadására, közelebbi megismerésére.

Diáknak, pedagógusnak, szülőnek felemelő ily módon együtt ünnepelni, tisztelegni a magyar költészet előtt!

Mári Zoltánné Mészáros Andrea (felkészítő pedagógus)

Aranyosi Ervin: A szeretetről

Szeretni annyi: – elfogadni,
kitárt szívedből többet adni!
Másokban meglátni a szépet,
s örökre hinni: szép az élet!

Megértőn nézni a világra,
ápolni, kinek lelke árva.
Tudni a rossz is emberi,
másképpen lát, ki felismeri.

Keresd a jót, kívánd a szépet!
Lásd meg másban az emberséget!
Bocsásd meg azt, amiben gyarló!
Szeress ha fáj is, legyél kitartó!

Azért születtél erre a földre,
hogy szeretni tanulj mindörökre.
Szívedben szóljon szeretet ének,
szeretném, hogyha szeretnének!

Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

5700 Gyula, Kossuth tér 5. Tel.: (66) 465-340 Fax.: (66) 463-638

e-mail: titkarsag(pont)kjkg(kukac)gmail(pont)com