2024. április 19., péntek,  EmmaJn 6;52-59

2021/2022

2020. március 05.
Nagyböjti lelki nap a kisiskolában

„Mint a bárány, ha vágóhídra viszik,
vagy mint a juh, mely némán tűri,
hogy nyírják, ő sem nyitotta ki száját.”
/Izaiás 51, 7/

Hitünk elmélyítésében, Jézus Krisztus keresztáldozatának „átimádkozásában” volt segítségünkre a lelki nap március 5-én.

Hagyományainkhoz híven félévente egy délelőttön elcsendesedve kicsit jobban odafigyelünk Isten szavára és egymásra, nagyböjtben pedig különösképpen a bűnbánatra.

Nagybojti_lelki_nap_ahitat.jpg

Közös áhítattal indult a reggel, melyben Karsai Károly akolitus (=Az akolitus három feladat ellátására kap megbízást: közösségépítésre, igeliturgia vezetésére, áldoztatásra. Az erre a feladatra kinevezett akolitus szolgálatát a megyéspüspök, valamint a megyéspüspök által megbízott pap felügyelete alatt végzi. Az akolitus az egyházközségben a plébános felügyelete alatt szolgál, egységben a plébánossal. Konkrét feladatait a közösség igényei szerint, a plébános útmutatása alapján végzi.) osztotta meg gondolatait a diákokkal, melyekben rámutatott arra, hogy milyen csodálatos párhuzamok vannak az Ó- és Újszövetség könyvei, történetei, szimbólumai között (pl. a tabernákulum előképe a frigyláda volt), hogy az ószövetségi tízparancsolat kőtábláira vésett törvények az Atyaisten ma is Élő Szava!

Mindezt gyermekbarát, interaktív, szemléletes módon tette. Ezúton is köszönjük mindannyiunk nevében értékes szolgálatát!

Majd osztályonként vetélkedők, kézműveskedés, lelki beszélgetések színesítik a programot. Délben a záró misében adtunk hálát Istennek a lelki nap áldásaiért.

(Mári Zoltánné Mészáros Andrea)

Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

5700 Gyula, Kossuth tér 5. Tel.: (66) 465-340 Fax.: (66) 463-638

e-mail: titkarsag(pont)kjkg(kukac)gmail(pont)com