Aktualitás
Gyulai járási prózamondó verseny - 2023
Karácsonyis diákok 5-6. évfolyamon a dobogó tetején a gyulai járási prózamondó versenyen
„Éneklő pogány asszonyok dalolásából született a magyar nyelv.
A csodaszarvas rázta le agancsával az erdő ékszereit,
a piros bogyókat, hogy szép magyar szavak legyenek belőlük.”
(Krúdy Gyula)
Idén április 18-án rendezték meg a gyulai járási prózamondó versenyt a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. Iskolánkat Sárosi Tamás 5. B és Debreczeni Emma 6. osztályos tanulók képviselték az 5. és 6. évfolyamon. Tamás Rideg Sándor: Indul a bakterház című regényének részletével, Emma pedig a Pletykás asszonyok című magyar népmesével készült a versenyre.
A helyszínre érkezve a regisztrációt, sorszámhúzást és ünnepélyes megnyitót követően a versenyző diákok szüleik, hozzátartozóik és felkészítő tanáraik kíséretében elfoglalták a versenyre kijelölt helyüket, s kezdődhetett az izgalmas megmérettetés!
Mindkét évfolyamon rendkívül erős volt a mezőn, hiszen minden gyulai iskola legjobbja mérte össze előadói tehetségét a rendezvényen. Óriási élmény volt a diákok magas színvonalú, pontról pontra kidolgozott, művészi produkcióinak meghallgatása, gyönyörködve abban, hogy a Jóisten milyen csodálatos előadói tálentummal ajándékozta meg a versenyző gyermekeket!
A további fotókért katt a képre...
A sok nagyszerű prózamondás között is iskolánk tanulói kiválóan szerepeltek, és a következő kimagasló eredmények születtek:
5. évfolyamon: Sárosi Tamás - 1. helyezett
6. évfolyamon Debreczeni Emma - 2. helyezett
Kedves Emma és Tomi! Szívből, szeretettel gratulálunk Nektek ehhez a kiváló eredményhez, és kívánunk sok-sok sikert életetekben nemcsak a szorgos tanulásban, hanem az előadóművészetben is, hiszen kimagasló tehetségnek vagytok birtokában!
(Mári Zoltánné Mészáros Andrea – felkészítő pedagógus)