Aktualitás
Versek nélkül meggörbülne a világ gyémánttengelye...
Karácsonyis siker a Gyulai járási versmondó versenyen 5-6. évfolyamon
„Nem szükséges, hogy én írjak verset,
de úgy látszik, szükséges, hogy vers írassék,
különben meggörbülne a világ gyémánttengelye.”
(József Attila)
Városunkban régi hagyomány, hogy évről évre megrendezésre kerül a Gyulai járási szavalóverseny mind az alsós, mind a felsős évfolyamoknak. A színvonalas megmérettetésnek a Mogyoróssy János Városi Könyvtár ad otthont, ahol a gyulai és a Gyula környéki iskolák legeredményesebb szavalói előadói rátermettségükről tesznek tanúságot szülők, nagyszülők, barátok, felkészítő pedagógusok, és természetesen a szakavatott zsűritagok előtt.
Így volt ez idén, 2023. április 17-én is, a költészet napját – április 11. – megünnepelve hazánkban immár 1964 óta, megemlékezvén József Attila költőfejedelem születésnapjáról.
Ezen a szép tavaszi napon az 5-8. osztályosok szavalóversenyére került sor.
A versenyt idén Kónya István alpolgármester nyitotta meg, értékes tanácsokkal ellátva a szavalókat. Az izgatott diákok az ünnepélyes megnyitót és a zsűritagok bemutatását követően először a kötelező, majd a szabadon választott vers elszavalásával örvendeztették meg a hallgatóságot.
Iskolánkból 6. évfolyamról Bukodi Dóra Anna diákunk Körmendi László: Taníts!, Hajdu Zselyke 5. évfolyamos tanulónk Kányádi Sándor: Útravaló ének című versét adták elő komoly átéléssel, színvonalas, értő előadással.
A kötelező vers idén egy kamaszos-humoros hangvételű, de meglepően nehéz költemény volt: Szabó T. Anna: Dilidal című verse. Ebben a poémában a tizenévesek megcsillanthatták bolondos, lázadó, flegma stílusukat is.
A rendkívül erős mezőny ellenére mindkét karácsonyis diák fellépett a képzeletbeli dobogóra:
5. évfolyamon: Hajdu Zselyke - 2. helyezést
6. évfolyamon: Bukodi Dóra Anna - 3. helyezért ért el.
A további fotókért katt a képre...
Köszönjük az 5. Sz. Általános Iskola és Sportiskola magyar szakos pedagógusainak szervezőmunkáját, a zsűritagok tanulságos és pozitív értékelését, a megvendégelést és a szép okleveleket, értékes könyvjutalmakat!
Kedves Dóri és Zselyke! Szívből gratulálunk Nektek, nagyon büszkék vagyunk Rátok!
Mári Zoltánné Mészáros Andrea (felkészítő tanár)