2017/2018
„Magyar vagyok, s a magyar lóra termett,
Magyarnak teremt az Isten lovat, nyerget…”
/Petőfi Sándor: János vitéz/
A helyi szervezők már nagyon vártak bennünket Balástyán, Szeged mellett. A célállomásra, a Leon-Cavallo Lovasklubba már kalandos gyalogtúra révén juthattunk el: alakítanunk kellett 3 csapatot 3 felnőtt vezetésével. A csapataink 3 különböző útvonalon kellett beérkezzenek a lovardába. Ehhez minden csapat útleírást (ún. „itinert”) kapott. A feladat az volt, hogy minden csapat megkeresse az útvonalán elhelyezett szalagokat és lovas rajzokat (benne a beérkezésre vonatkozó rejtvénnyel és feladattal), s behozza őket a célba. Plusz pontot kaptak a csapatok, ha útközben vadon élő vagy házi állatokat fényképeztek, és a célba érkezéskor bemutatták az állatos fényképeket. Az utak néhány 100 méter különbséggel egyformák voltak. Ez körülbelül 2 órás séta volt földutakon tanyák, rétek, erdők, mezők között, csodálatos természeti környezetben.
Ezt követően elfoglaltuk a jurta-szállásunkat, melyekbe gyönyörűen díszített, színes, festett faajtókon lehetett bejutni, teteje pedig kis körben nyitott. Egy jurtában 7 fekvőhely volt.
Rövid pihenő, szabadidő után a lovak őseiről, lófajtákról, lóversenyzésről, lovas sportokról szóló előadást hallgattunk meg, melyben megismerkedhettünk a lószerszámokkal, lógondozással is. Megtudtuk, hogy mire kell feltétlenül figyelnünk, hogy a ló akaratán kívül se okozzon számunkra balesetet, hiszen alapvetően ő egy növényevő, menekülő ösztönű „zsákmányállat”, így félreértheti, ha valaki – mivel nincs bizonyos ismeretek birtokában – helytelenül közeledik hozzá.
Majd ezután jött a gyakorlat: előkészítettük az állatokat, megpucoltuk őket, patát tisztíthattunk, etettük, vezettük, ezután játékos feladatokat oldottunk meg a segítségükkel 3-4 fős csapatokban a közeli erdőben.
Lovagoltunk szőrén és nyeregben is, csukott szemmel, háttal, és „krumpliszsák pózban”, sőt ügettünk is! A lovaglás után vacsoráig lehetett focizni vagy csak egyszerűen ücsörögni, nézni, simogatni a lovakat, beszélgetni. Elszánt jelentkezők segítségével megépítettük a tábortüzet, melyhez a lányok gyűjtötték a rőzsét, a fiúk pedig a fát. Amíg a tábortűz alkalmassá vált a vacsorakészítésre (virslit és pillecukrot sütöttünk nyárson), addig a fiúk összefogdosták a tanya „összes” gyíkját, tücsköt-bogarát, illetve a trambulinban vezethették le a még meglévő energiájukat.
Másnap nem túl sok alvást követően () 08:00-kor szabadtéri reggeli, majd 09:00-kor a "csikókereső" vetélkedő ismertetése, csapatok alakítása következett. 5 × 4 fős csapat vett részt a játékban, amelynek célja az volt, hogy a csapatok megkeressék az „elveszett lovacskát”, de nem tudhatták melyik ló veszett el, mikor veszett el és hol tartózkodott akkor. Térképet kaptak a csapatok, amelyek segítségével állomásokat kellett felkeresni, feladatokat végrehajtani, és a sikeres feladatmegoldásért kapott információk kizárásával kinyomozni a rejtélyt, mely során fokozatosan, lépésről lépésre fény derült a megoldásra. Az állomásokon voltak lovas és ló nélküli ügyességi feladatok is. A szabadtéri ebédet követően a vetélkedő eredményhirdetésére került sor. Mivel minden 5. B osztályos diák sikeresen bizonyította rátermettségét, a következő oklevéllel jutalmazták:
A sok-sok élmény, a gyerekek öröme mellett a kirándulás egyik legnagyobb sikereként többek között azt könyveltem el, hogy akadt (több) olyan diák, aki ló közelébe sem merészkedett eddig félelemből, és a kiránduláson annyit lovagolt, hogy kidörzsölődött a combja. Bízom benne, hogy aki pedig ez idáig is szerette ezeket a csodálatos állatokat, most még közelebb került hozzájuk.
Mári Zoltánné Mészáros Andrea (of.)