2024. március 28., csütörtök,  Gedeon és JohannaJn 13;1-15

2017/2018

2018. május 29.
A HÚSIPARI MÚZEUMBAN JÁRTUNK

Iskolánkban a Vöröskereszt évente több alkalommal véradást szervez. Az az osztály, melyből a legtöbb szülő vagy hozzátartozó vért ad, jutalomban részesül.

A 3. osztály ezúttal második alkalommal nyerte meg ezt az osztályok közt megszervezett versenyt.

Most a Húsipari Múzeumba látogathattunk el.

20180522_140650k.jpg 

A Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete a gyulai közvágóhíd épületében mutatja be a világszerte híres Gyulai Kolbász történetét.

Az országban egyedülálló módon korabeli eszközök, és dokumentumok segítségével ismerkedhetünk meg a Gyulai Húsipar történetével. Egyes különleges húsipari eszközök az 1860-as évekből is megmaradtak. Érdekes legendákat, történeteket hallgathattunk meg a tárlatvezetés során.

Utunk végén a méltán több díjjal is jutalmazott Gyulai Kolbászból is kaptunk kóstolót.

Őszinte szívvel köszönjük a Vöröskeresztnek a lehetőséget, valamint nagy szeretettel ajánljuk mindenkinek ezt az érdekes múzeumot.

Pavlákovicsné Deák Erika

Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

5700 Gyula, Kossuth tér 5. Tel.: (66) 465-340 Fax.: (66) 463-638

e-mail: titkarsag(pont)kjkg(kukac)gmail(pont)com