2024. március 28., csütörtök,  Gedeon és JohannaJn 13;1-15

2015/2016

2016. január 15.
Betlehemes műsor:

„Szálljatok le, szálljatok le karácsonyi angyalok”…

2015 decemberében a kisiskola életét a téli szünet előtti két hétben a mindennapos próbák tették még mozgalmasabbá, ugyanis tovább ápoltuk az iskola életével egyidős hagyományt: betlehemes műsorra készültünk! 34 gyerek vett részt a Jézus Krisztus születését megelevenítő dramatikus játékban. Keresztény szemléletű iskolánkban fontos mind a vallásos ünnepek és a népi hagyományok megőrzése, és a betlehemes műsorban e kettő kitűnően ötvöződik! A gyerekek körében igen népszerű ez az esemény, szinte jutalomként élik meg a benne való szereplést. A kisiskola énekkara látta el a Megváltó születését hirdető énekek előadását. A műsort betanítók: Ficzere Tamásné Mári Anita tanítónő, a zenei kíséret felelőse Mári Zoltánné Mészáros Andrea tanárnő és Baracsi István tanár úr volt. A betlehemes műsor bemutatására idén is kétszer került sor: december 18-án az iskola diákjai és tanárai számára, valamint dec. 26-án a délelőtti szentmise keretein belül.

Kedves szereplők: Szent Család, angyalkák, pásztorok és királyok! Köszönjük, hogy szebbé tettétek a karácsonyunkat!

Gyulai Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium

5700 Gyula, Kossuth tér 5. Tel.: (66) 465-340 Fax.: (66) 463-638

e-mail: titkarsag(pont)kjkg(kukac)gmail(pont)com