3. évfolyam
A harmadikosok együtt nagy csapatot alkotnak, 32-en vannak. A nagy létszámra való tekintettel két osztályra bontva tanulnak az órákon.
Mindkét osztályban a gyerekek szorgalmasak, sokat jelentkeznek, közlékenyek, érdeklődőek. A nyugalom, derű, jó légkör jellemzi a tanórákat. A gyerekek aktívan vesznek részt a napi teendőkben, sok szorgalmi feladattal, gyűjtőmunkával készülnek.
A szabadidőt, ünnepeket, kirándulásokat, lelki napokat együtt töltjük, ezért a két osztályban a gyerekek lelki társakká, barátokká válnak.
Több hagyományt is teremtettünk a több mint két év alatt:
Adventben névre szóló kis jutalmakat rejtünk az adventi naptárba, amit nagy örömmel és izgalommal várnak, bontanak ki a gyerekek.
Karácsonykor egymást lepik meg személyes, apró ajándékokkal.
Nagyböjtben fogadalmakat tesznek a tanulók, amit minden nap közösen értékelünk. A gyerekek igyekeznek betartani minden ígéretüket, ezért húsvét előtt jutalmat kapnak.
A szülők nagy gondoskodással, törődéssel, odafigyeléssel segítik gyermekeiket. Az iskola életében tevékenyen részt vesznek.
A szülőkkel összehangolva, együttműködve munkálkodunk a gyermekekért.
Osztályfőnökök: Ficzere Tamásné Mári Anita, Bújdosóné Károlyi Ágnes
3. a névsor: Balogh Leon Zoltán, Csüllög István, Dobrotka Hanna, Dombovári Dániel, Fehér Jázmin, Gyulai Zsolt, Hízó Dominik Alex, Illés Édua, Kovács Tamás Márk, Macsári Luca, Mester Ákos, Miklya Nóra, Rózsa Jázmin, Szabó Brigitta, Szűcs Kitti Hajnalka, Wittmann Annamária
3. b névsor: Bakó Dominik Mátyás, Dézsi Bettina, Elekes Kristóf Szabolcs, Kovács Dominik, Lakatos Levente, Lipták- Galló Mihály, Mári Botond, Mittag Regina Éva, Molnár Eszter, Muszka Hunor Bendegúz, Óvári Lianna Magdolna, Papp László, Papp Odett, Szabó Petra, Szabó Réka Hanna, Szántai Csaba Imre
3.B - Szilveszteri buli