2. évfolyam
2. évfolyam (A és B)
A 2.a osztályba 22, a 2.b osztályba 21 tanuló jár. A gyerekek színes egyéniségek, motiválhatóak, lelkesek, és örömmel vesznek részt az iskolai életben, a tanulásban. Aktívak és szorgalmasak, nyitottak a változatos feladatokra, amelyeket örömmel oldanak meg. Szabadidejükben szívesen sportolnak, zenélnek, táncolnak és rajzolnak, ami sokoldalú érdeklődésüket, kreativitásukat mutatja.
A közösségnevelésben kiemelt feladat az iskolai szabályok betartása, a keresztény értékek mindennapi megélése, az érzelmi nevelés és az együttműködés fejlesztése, A tanulók összetartó közösséget alkotnak: figyelnek egymásra, és szükség esetén segítik társaikat.
Iskolánk 2. osztályos tanulói és Réka néni, Lilla néni, Ancsa néni és Krisztián bácsi 2025. szeptember 12-én, pénteken a „Gazdálkodj okosan” program részeként ellátogattak a helyi piacra.
A program célja, hogy a gyerekek megtapasztalják, hogyan lehet tudatosan, fenntartható módon vásárolni, és közben megismerkedjenek a helyi termelőkkel és a szezonális, hazai élelmiszerekkel. Fontosnak tartjuk, hogy a tanulók már kisiskolás korban is lássák: a pénz értékének megismerése mellett a felelős döntések, a környezettudatosság és a helyi közösségek támogatása is része a mindennapi vásárlásnak. Arra is biztatjuk a szülőket, hogy otthon beszélgessenek a gyerekekkel a pénzérmék értékéről és a tudatos vásárlás fontosságáról.
A piaclátogatás után a diákok közösen készítettek gyümölcssalátát és turmixot, amelyhez a helyben vásárolt alapanyagokat használjuk fel. Így nemcsak a vásárlás élményét tapasztalhatták meg, hanem a friss, egészséges és szezonális ételek elkészítésében is részt vehettek.
Bízunk benne, hogy ez a program hozzájárul ahhoz, hogy gyermekeink nyitottabbá váljanak a fenntartható életmódra, és erősödjön bennük a helyi értékek megbecsülése.
Bődi Réka és Szabó Anikó
Még több fotó itt látható.
Nagy érdeklődés kísérte a 2. osztály szülei számára meghirdetett nyílt napot. A látogatók Besenyei Krisztián matematika-, valamint Szabó Anikó nyelvtanórájába pillanthattak be. A szülők közvetlenül is megtapasztalhatták, hogyan dolgoznak gyermekeik, és milyen módszerekkel segítjük őket a tanulásban. Örömmel töltött el bennünket, hogy a tanterem teljesen megtelt, és sok büszke, mosolygó arcot láthattunk.
November 30-án a 2. osztály tanulói a németvárosi templomban ünnepélyesen meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját. A gyermekek műsorral készültek, amelyben bemutatták az advent jelentőségét és az első gyertya üzenetét. Előadásukkal nemcsak a szülők, hanem a misén részt vevők szívét is megmelengették. Büszkék vagyunk a másodikosokra, akik lelkesen és fegyelmezetten készültek fel erre a különleges alkalomra.
A 2. osztály életében továbbra is zajlik az ünnepi készülődés: december 17-én betlehemes műsorral örvendeztetik majd meg a szülőket és az érdeklődőket. A próbák jelenleg nagy erőkkel folynak, a gyermekek lelkesedéssel és odaadással készülnek a karácsonyváró előadásra.
Besenyei Krisztián és Szabó Anikó